Első benyomások

Néhány érdekesség az elmúlt hét történései alapján:

1. Tél
Miközben otthon mindenki a strandra jár, és a hőség miatt panaszkodik, a déli féltekére megérkezett a tél. Ha skype-on beszélek az otthoniakkal, ők fürdőruhában vannak, és vizes a hajuk, mert épp a Balatonról jöttek. Eközben én két pulcsiban, betakarózva ülök a szobámban. Ma éppen 7°-ot mutat a hőmérő, ez nem tűnik olyan vészesnek a magyar telekhez képest. A hőérzet mégis más, a helyiek a magas páratartalommal magyarázzák. Előzetesen próbáltam tájékozódni az időjárással kapcsolatban, azt írták, igen csapadékos a tél, de hó sosem esik. Szerencsére eddig jól megúsztuk nagyobb esők nélkül, de a tél java még hátra van... A legnagyobb különbséget azonban abban érzem, hogy amíg otthon ilyen időben már mindenki begyújt a kandallóba vagy bekapcsolja a központi fűtést, itt nagyon sok helyen egyáltalán nincs is fűtés. A táncpróbák a magyarház nagytermében található színpadon vannak, a hatalmas helyiséget képtelenség lenne kifűteni. Így egy lehetőségünk van: jól fel kell öltözni, és mozogni kell - még szerencse, hogy azért vagyunk ott. A szállásunkon a szobákban van légkondi, amivel tudunk egy kis meleg levegőt fújatni. Ezt éjszakára azonban lekapcsoljuk, ugyanis épp az ablakom alatt vannak a ventillátorok, és nem igazán járulnak hozzá a nyugodt alváshoz. Az első dolgok, amiket Montevideóban vettem: sapka, sál, vastag pulcsi (és gondolkozom egy kesztyűn is).

2. Az idősebbek
 Érdemes leülni beszélgetni az idősebbekkel is. Szerencsére a magyarházban gyakran van lehetőség erre. Minden hónap utolsó péntekén teadélutánt tartanak, amire bennünket is meghívtak, így természetesen el is mentünk. Teáznak, kávéznak, szendvicseket és süteményeket hoznak, amit jó hangulatban közösen fogyasztanak el. A magyar közösség két legidősebb tagja, Laci bácsi és Pista bácsi (mindketten elmúltak már 90 évesek) még azok közé tartoznak, akik beszélnek magyarul. Az asszonyok egy nagy csomag szendvicset és süteményt készítettek nekünk össze, újabb példa hatalmas vendégszeretetükre. Lassan elfogytak az emberek a teremből, Pista bácsival maradtunk, aki gyerekkoráról, a kiköltözésükről, családjáról, életéről mesélt nekünk. Jó volt hallgatni, Valér papára emlékeztet kalandos történeteivel, és azzal, hogy idősebb korában is ugyanolyan tevékeny, mint korábban. Majd ő is elment, de nem haza. A pincébe ment le, ahol néhány férfi már várta. A kuglipályán gyakorolnak, mivel nemsokára versenyt fognak rendezni, amelyen ő is részt vesz a magyar csapat tagjaként!

Teadélután

3. Hazaszeretet
Egyik este nagyon érdekes beszélgetésekben volt részem. Először Pista bácsival, aki arról mesélt, hogy Magyarországon született, de gyermekkorában kiköltöztek már Uruguayba. Elmondta, hogy nagy álma vált valóra azzal, hogy néhány éve sikerült hazalátogatnia. Sokfelé járt az országban, többek között egykori otthonánál Újpesten is. Rengeteget változott azóta a városkép, de felismerte azt a helyet, ahol egykori szülőháza állt. Azon a helyen olyan boldogság töltötte el, hogy letérdelt, és megcsókolta szülőföldjét.
A magyar szót hallva mások is odajöttek hozzánk: az este további részében Danival és Luisszal beszélgettünk Magyarországról, Uruguayról, hazáról, hazaszeretetről... Dani beszél magyarul, így ő fordított nekünk, de Luisszal megpróbáltam egy kicsit spanyolul is beszélni, amit nagyon értékeltek. Néhány gondolat kiragadva a beszélgetésünkből: Megkérdeztük őket, gondoltak-e arra, hogy hazaköltözzenek Magyarországra. Erre nemmel feleltek: itt születtek Uruguayban, itt élték eddigi életüket, itt a családjuk, itt vannak a barátaik. De látva, hogy milyen összetartóak az itteni magyarok, ezen nem is csodálkozom. Ez a közösség küzd a megmaradásáért, időt, pénzt, energiát nem sajnálva egytől egyig azon dolgoznak, hogy megőrizzék magyar gyökereiket. Luis bár nem tud magyarul, de éppen annyira fontos számára magyar származása, mint az, hogy Uruguayban élte le az életét. Azt mondta, ha egyszer Uruguay hadban állna Magyarországgal, ő elköltözne az Antarktiszra, hisz a szíve szakadna meg, ha választania kellene a két ország között. Dani pedig azt mondta, hogy bár sohasem élt Magyarországon, mégis a hazájának tekinti. A szíve meg van felezve: egyik fele uruguayi, a másik magyar. Sokáig gondolkoztam még ezen a beszélgetésen. Ezek az emberek, akik sokszor még magyarul sem tudnak, és a világ másik felén élnek nem kevésbé magyarok, mint mi. Sőt ezáltal ők, ezek a hatalmas szívű emberek sokkal többek: uruguayi magyarok.

UMO ALAPKÖVE MAGYAR FÖLDET TAKAR
az Uruguay-i Magyar Otthon alapköve