Július 3-án, szerdán volt a Szivárvánnyal és a Tündérkerttel az utolsó próbánk mielőtt Magyarországra utaztak volna. Átnézték a koreográfiákat, mivel otthon is fel fognak lépni, a ruhatárból mindenki kapott viseletet, és egy kis idő maradt azért arra is, hogy az éppen csak elkezdett bonchidait gyakoroljuk. Próba után, éjfélhez közeledve a Tündérkerttel leültünk a szokásos, közös szerda esti vacsorához. És utána jött a meglepetés: lekapcsolták a villanyokat, énekelni kezdtek és egy tortát tettek elém! Tudták, hogy nem lesznek már itthon szombaton, ezért előre megköszöntöttek. Erre a kedves gesztusra nem is számítottam... Aztán mondták, hogy kívánjak, valamit és fújjam el a gyertyát. Így tettem. A gyertya viszont újra és újra meggyulladt, úgyhogy idén nagyon sok kívánságom lehetett!
Mivel a hétvégén a magyar közösség egyik fele Magyarországra, a másik fele pedig Argentínába, Cordobába utazott, úgy döntöttem én sem maradok a városban. Kaptam egy telefonszámot, egy magyar hölgyét, aki az óceánparton foglalkozik szálláskiadással. Még épp időben kerestem meg, mert egyetlen apartman maradt már csak szabadon. Így szombat reggel kisétáltam a buszpályaudvarra, és felültem a Rochába (uruguayi megye a brazil határon) tartó buszra. Az út 4 és fél óra volt, de a busz nagyon kényelmes volt, úgyhogy alvással, olvasással és nézelődéssel hamar eltelt az idő. A fővároson kívüli utakon alig van forgalom, jól lehet haladni. Uruguay-ban az egyik legfontosabb gazdasági ágazat az állattenyésztés, Argentínához hasonlóan első sorban a marhatartás. Az utam során valóban mindenhol a füves pusztákon és a pálmafák alatt legelésző teheneket láttam.
Végül megérkeztem Punta del Diablóba, ahol Ágota, a szállásadóm már a buszmegállóban várt. Elvitt az apartmanhoz, lepakoltam, majd úgy döntöttem, hogy kihasználom az időt sötétedésig, rögtön neki is indultam. Punta del Diablo egy kis halászfalu az óceán partján. Néhány százan lakják, ők halászattal foglalkoznak és nyáron igen jelentős a turizmus. A falu központi része a Playa de los pescadores, a halászok partja. Itt találhatóak a kis lélekvesztőik, amikkel a mai napig hajnalban kihajóznak az óceánra halászni. A friss zsákmány meg is vásárolható itt, üzleteik falán pedig régi képek vannak az egykori halászatról és a nagy fogásokról.
És végre leértem a vízhez. Kiültem egy sziklára, csak hallgattam a hullámokat és néztem a végtelen óceánt. Azt hiszem, ez egy igazán különleges és emlékezetes nap marad számomra. A 25. születésnapomon életemben először eljutottam az óceánhoz! Sötétedésig a parton bóklásztam: hosszú homokos strandokon sétáltam és a sziklás partokon ugráltam egyik kőről a másikra. 4-től 8-ig, minden bezárt és már sötét is volt, ezért hazafelé vettem az irányt, de estére visszamentem egy kis parti étterembe, hogy ezt a különleges napot egy finom vacsorával zárjam.
Másnap korán keltem, elindultam és újabb strandokat fedeztem fel, majd a faluban sétálgattam. Igazán hangulatos kis település: az emberek nagyon közvetlenek, többen szóbaelegyedtek velem (bár spanyoltudásom még igencsak korlátozott, úgyhogy nem bonyolódtunk hosszú beszélgetésekbe), színes, nádtetős házacskák sorakoznak egymás mellett, mindenhol kutyák mászkálnak, és a faluban egyetlen betonozott út van csak, amin a busz bejön. Még sokáig mesélhetnék róla, hogy micsoda élmény volt és milyen gyönyörű helyen jártam, de ezt szavakkal úgy sem tudnám kifejezni. Ízelítőül beszéljenek helyettem a hétvége során készült képeim:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése