Colonia del Sacramento

Otthon beköszöntött az ősz, hullanak a fákról a levelek, a déli féltekére pedig megérkezett a tavasz. A jó időt kihasználva szeptember végén úgy döntöttem, hogy elmegyek Montevideóból egy kicsit kikapcsolódni, világot látni. A pályaudvaron reggel buszra szálltam, és elindultam Colonia del Sacramentóba.

Colonia del Sacramentót 1680-ban portugál gyarmatosítók alapították, ez az ország legrégebbi városa. A Río de la Plata partján található Colonia igen fontos stratégiai pont volt. Később spanyol, majd brazil fennhatóság alá került a város, mígnem 1828-ban Uruguay független országgá vált. A városkép is változatos emiatt: a portugál, a spanyol és a posztkolóniális építészet fúziója figyelhető meg az építészetben. Emiatt 1995-ben a San Gabriel-félszigeten található óvárost az UNESCO világörökség részévé nyilvánították. Napjainkban ez az ország harmadik legnagyobb turistacélpontja (Montevideo és Punta del Este után).

Az út körülbelül 2 óra 50 perc busszal, így nagyjából délre már oda is értem. A buszpályaudvar a kikötő mellett található, innen indulnak közvetlen hajójáratok Buenos Aires-be. Az óváros felé sétálva szerencsére belebotlottam egy turistainformációs központba, ahol térképpel és jó tanácsokkal is elláttak. A későbbiekben ezeknek igen nagy hasznát vettem. A szállást csak két óra után foglalhattam el, így úgy döntöttem addig is körbenézek egy kicsit az óvárosban. Az óváros határát az egykori városfal egy része és a helyreállított főkapu jelzi. Rövid séta után végül a szállásom felé vettem az irányt. Az akkor ügyeletes recepciós természetesen nem beszélt angolul, és ráadásul némi probléma is adódott közben. De csekély spanyoltudásom most már elég ahhoz, hogy megoldjam az ilyen helyzeteket, így végül el tudtam foglalni a szobámat. Azt hozzá kell tennem, hogy az itteni emberek türelme és segítőkészsége nélkül azért valószínűleg nem boldogulnék ilyen könnyen.

Városkapu

A városfal megmaradt része

Lepakoltam a táskámat és gyorsan visszaindultam az óvárosba, hogy kihasználjam az időt, amíg le nem megy a nap. Az óváros központja a Plaza Mayor del 25 de Mayo, itt található a legtöbb múzeum, valamint számos étterem és kávézó, ahol séta közben kicsit megpihenhetnek az emberek. Közvetlenül a tér mellett áll az egykori Szt. Ferenc kolostor romja és a mellé épült világítótorony. Mikor először arra sétáltam, a világítótorony bejáratánál ki volt írva, hogy karbantartás miatt zárva. Másnap viszont nagy örömömre már újra nyitva volt, így fel tudtam menni, hogy gyönyörködjek a panorámában.

A Szt. Ferenc kolostor romjai és a világítótorony

Kilátás a világítótoronyból

Szintén a főtértől indul Colonia leghíresebb utcája: a Calle de los Suspiros, vagyis a Sóhajok utcája. Itt találhatóak a legrégebbi portugál házak, melyek a gyarmatosítás első időszakából származnak. Az utcát szinte teljesen eredeti formájában őrizték meg, még az út egykori kőburkolata is megmaradt. A portugál hatás leginkább az azulejoban (kék-fehér festett csempe) nyilvánul meg, mely városszerte mindenütt megtalálható: azulejoból készült utcanévtáblák, házszámok, faliképek, térképek stb. Az óváros másik jelentős terén áll az 1808-ban épült Basílica del Santísimo Sacramento. A tér nagy részén pedig egy ház alapzatának régészeti feltárása található. Itt állt egykor a város portugál kormányzójának háza, melyet a spanyolok romboltak le 1777-ben.

Calle de Suspiros

Azulejo

Basílica del Santísimo Sacramento

A kormányzó házának feltárása

A sok-sok látnivaló után a part felé vettem az irányt, a köveken ülve néztem, ahogy a folyó felett lemegy a nap. Közben kicsit elfogott a honvágy, eszembe jutottak a balatoni naplementék.
Sötétedés után visszatértem a nappal már bejárt helyekre. Kandelláberekkel megvilágított, kövezett utcák, színes házak, régi autók... A városka éjjel is csodálatos látványt nyújt.

Egy nagy alvás után másnap újult erővel indultam el, hogy újabb látnivalókat fedezzek fel. Ezúttal a másik irányba mentem. A parti sétányon, vagyis a ramblán sétálva tettem meg az 5 km-es távot, míg elértem Real de San Carlosba, ami ma már szintén Colonia del Sacramento része. Ebben a városrészben található a Frontón Real de San Carlos. Ez Dél-Amerika legnagyobb baszk labdacsarnoka (befogadóképessége 3000 fő), 1910-ben nyitották meg, 1974-ben pedig itt rendezték meg a baszk pelota világbajnokságot. Bementem, hogy megkérdezzem, látogatható-e az épület. Természetesen senki nem beszélt angolul, így mondtam, hogy én beszélek spanyolul, de csak egy kicsit. Nevetve mondták, hogy ennek örülnek, mert ők még csak egy kicsit sem beszélnek más nyelven. Nagyon segítőkészek voltak, sikerült megértenem, hogy a csarnok most nem látogatható, mert éppen felújítják, de az előtérben található kis kiállítást azért megnézhettem.

Frontón Real de San Carlos

A csarnoktól körülbelül 100 méterre található a Plaza de Toros. A 10.000 fő befogadására képes épület bikaviadalok megrendezésére szolgált. A spanyolországi arénákhoz hasonlóan ez is mór stílusban épült. 1910-ben nyitották meg, a megnyitó bikaviadalra Spanyolországból hoztak bikákat. Az aréna sorsát azonban megpecsételte, hogy 1912-ben betiltották a bikaviadalokat. Az épület karbantartásával nem foglalkoztak, ma már csak kívülről nézhető meg, az omlásveszély miatt nem látogatható.

Plaza de Toros egykor és ma

A Plaza de Toros mellett egy kis udvarban kapott helyet a vasúttörténeti múzeum. Ma már egyáltalán nincs vasúti közlekedés az országban. Montevideóban és Coloniában is áll még az egykori vasútállomás épülete, elvétve síneket is láthatunk, de vagonok már csak ebben a magángyűjteményben vannak. A múzeum a vasúti közlekedés fénykorát mutatja be.

Vasúttörténeti múzeum

Visszafelé más útvonalat választottam: egy kis kitérővel mentem, hogy útba ejtsem az Capilla San Benitot, vagyis a Szent Benedek kápolnát. Majd visszatértem az óvárosba, hogy néhány múzeumot is meglátogassak: jártam a Portugál és a Spanyol Múzeumban, az Indián Múzeumban és a Tengerészeti Múzeumban. Ezzel véget ért a kirándulásom, 7 óra után buszra szálltam, estére pedig már ismét Montevideóban voltam.

Capilla San Benito

Zárszóként még elmesélek egy kis történetet. Első nap a Basílica del Santísimo Sacramento mellett ültem egy kávézó teraszán. Amikor bementem fizetni, a falon egy oklevelet pillantottam meg, melyen a Laura Farkas név szerepelt. Megkérdeztem a pultos lányt, hogy ő-e Laura, és hogy magyar-e. Azt mondta, hogy nem ő, hanem a főnöke, és sajnos nem tudja. Másnap visszatértem egy kávéra, a tegnap megismert lány mutatta, hogy itt a főnöke, Laura. Beszélgetni kezdtünk (angolul), de mondta, hogy valóban magyar származású. Ott ült a kávézóban édesapja is, aki mesélni kezdett a családjukról. Magyarul már ő sem beszél, de rendszeresen hazalátogatnak Magyarországra, nemrég Siófokon is jártak. Laura pedig megjegyezte, hogy mi már találkoztunk aznap, ő sétált a férjével a parton, és ők készítettek rólam fotót a Colonia feliratnál. Ismét bebizonyosodott, hogy bárhol jár az ember, mindig magyarokba botlik.

Néhány kép ráadásnak: