A montevideói magyar közösség néhány tagja, a Szivárvány és
a Tündérkert csoportok néptáncosai 2019 júliusában ismét Magyarországra látogattak,
és a Rákóczi Szövetség szervezésében különféle programokon vehettek részt. A
Tündérkert táncegyüttes egyik tagjával, Leonardo Pérezzel beszélgettem a
mostani utazásukról, nyelvtanulásról, Magyarországról és tapasztalatairól.
Mikor kezdtél az Uruguay-i Magyar Otthonba
(UMO) járni?
Körülbelül 10-11 éves lehettem. Egy barátom
hívott el, ezért csatlakoztam a tánccsoporthoz.
Ezek szerint nem bántad meg ezt a
döntést, hiszen most is a felnőtt csoport, a Tündérkert tagja vagy. Te azon
kevesek közé tartozol itt, akik beszélnek magyarul. Miért döntöttél úgy, hogy
megtanulod a nyelvet?
Itt Uruguayban nagyon fontos a néptánc, ez
tartja össze a közösséget, emiatt járnak el a fiatalok az UMO-ba. Szerencsére
sok tánctanár jön hozzánk Magyarországról, ők magyarul beszélnek hozzánk. Más
közösségeknél, mint például a Buenos Aires-i Regös Néptáncegyüttesben szinte
mindenki beszél magyarul, így sokkal egyszerűbb dolguk van a tánctanulásnál.
Korábban nem értettem a Magyarországról érkező tanárok utasításait, nem tudtam
énekelni a dalokat. Ezért úgy gondoltam, hogy számomra a magyar nyelv ismerete
a következő lépés a táncok elsajátításához. A magyar nyelv nagyon fontos, de
nagyon nehéz is. 11 éve kezdtem el magyarul tanulni. Úgy érkeztem 2008-ban
Magyarországra, hogy előtte egyáltalán nem beszéltem magyarul. Egy évet
töltöttem ekkor Budapesten, ahol a Balassi Intézetben tanultam.
A Balassi Intézetben eltöltött év után nem
gondoltál arra, hogy Magyarországon maradsz?
Gondoltam rá, de nem kaptam vízumot. Ezen
kívül hiányzott a családom is, ezért hazajöttem.
Ekkor jártál először Magyarországon?
Budapesten kívül merre voltál látogatásaid során?
Nem ez volt az első alkalom, 2006-ban
utaztam először Magyarországra a tánccsoporttal. Ekkor egy fesztivál résztvevői
voltunk. Jártunk Sátoraljaújhelyen és Nagyidán, az ottani tánccsoportokkal
azóta is jó kapcsolatot ápolunk. A Balassival pedig két nagyobb kiránduláson
vettünk részt: elutaztunk Erdélybe, valamint jártunk Eger és Miskolc környékén
is.
A Rákóczi Szövetség szervezésében ismét Magyarországra
látogathatott a tánccsoport. Hányan utaztatok most Magyarországra?
20-an repültünk Montevideóból a Szivárvány
és a Tündérkert csoport tagjaival. Hárman pedig, akik jelenleg a Balassi
Intézetben tanulnak, Magyarországon csatlakoztak hozzánk.
Mesélj egy kicsit az útról! Merre jártatok,
milyen programokon vettetek részt?
Amikor megérkeztünk, 3 napot Budapesten
töltöttünk. Részt vettünk egy „kincskereső játékban”, amely során a város főbb
látnivalóit, ikonikus helyeit kellet felkeresnünk: többek között a
Margit-szigeten, az Oktogonon, a Kossuth téren, a Nemzeti Múzeumnál és a
Bazilikánál is jártunk. A következő 4 napot Kiscsőszön töltöttük. A Pajta
Fesztivál keretein belül napközben táncpróbáink voltak, és volt egy fellépésünk
is. Esténként pedig mindig részt vettünk a táncházban. Kiscsősz után Nagyidára
utaztunk az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyütteshez. Itt szintén tánctanításon
vettünk részt: kalotaszegi, mezőségi és gömöri táncok közül választhattunk.
Ezután visszatértünk Budapestre, ahol 2 napot szabadon tölthettünk el.
Mi volt számodra a legnagyobb élmény a
mostani út során?
Budapest mindig nagyon tetszett, de most
sokkal szebb volt, mint korábban. Tisztább a város, nagy fejlődésen ment át az
utóbbi években, például elkészült a Kossuth tér, az épületek pedig sokkal jobb
állapotban vannak.
Összességében mit szeretsz leginkább
Magyarországban, mi tetszik a legjobban? Miben különbözik Uruguaytól?
Budapesten nagyon jó a közlekedés, sokféle jármű van, és szinte mindig
pontosan érkeznek. Ez nagyon tetszik. Montevideóban sosem tudhatod pontosan
mikor jönnek a buszok.
Szeretem a magyar ételeket is: a gulyást, a pörköltöt, a pogácsát.
Számunkra furcsa, hogy nálatok minden nap van leves és második. Nálunk az
emberek ritkán esznek levest. Kiscsőszön egyik nap hideg gyümölcslevest kaptunk
ebédre a főétel előtt, nekünk ez nagyon szokatlan volt, de jó volt.
A
legnagyobb különbség a két ország között talán az emberek mentalitása. A
magyarok nagyon különböznek az uruguayiaktól. Uruguayban megszokott, hogy az utcán
idegenek leszólítják egymást, beszélgetnek. Magyarországon ez más. Ha mész az
utcán, olyan mintha láthatatlan lennél, az emberek nem beszélgetnek veled.
Viszont ez csak az idegenekre vonatkozik. A magyarok nagyon jó vendéglátók.
Akit megismernek, azzal nagyon közvetlenek és úgy kezelik, mintha családtag
lenne. Nagyon barátságosak velünk azok az emberek, akik tudják, hogy több ezer
kilométerre lakunk Magyarországtól, mégis beszélünk magyarul és táncolunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése