2019. augusztus 20., kedd

San Esteban - avagy Szent István ünnepe az Uruguay-i Magyar Otthonban


Ki előbb, ki később, de lassan minden táncos visszatért magyarországi útjáról. Nem hagytunk időt a jetlag kipihenésére, pedig mi teljesen átérezzük milyen megterhelő az időzónák közötti átlépés (mi napokig szenvedtünk tőle amikor megérkeztünk). De senki nem panaszkodott, újult erővel vetették bele magukat a próbákba. Kellett is a lelkesedés, hiszen az év egyik legnagyobb ünnepségére készültünk: a Szent István napi bálra.

A csoportvezetőkkel közösen úgy döntöttünk, hogy idén a csoportoknak (a legkisebbeket kivéve) egy közös, szerkesztett műsort készítünk. Ehhez viszont nélkülözhetetlen volt a táncosok elhivatottsága és lelkesedése. A megszokott heti alkalmakon kívül rendkívüli próbákat tartottunk. Volt olyan fiú, aki az iskolából megérkezve este 11-ig próbált velünk a hét minden napján: heti kétszer saját csoportjával, kétszer húga csoportjába segített be (ugyanis itt is ,,fiú hiány" van), egyszer pedig férfitáncokat tanultak. Mások munkából beesve tanulták az új lépéseket, motívumokat, este 11-kor még a koreográfiákat és folyamatokat próbálták megjegyezni, és senki sem panaszkodott, ha még egy fél órát ráhúztunk az amúgy is hosszú próbákra. Egy kis kikapcsolódásként pedig hétvégére közös énektanulást szerveztünk. Ez több szempontból is jó ötlet volt: egyrészt beláttuk, hogy most nem engedhetjük meg magunknak, hogy a próbákból vegyük el ezt az időt. Másrészt ezek azok az alkalmak, amelyek miatt ilyen jól működik az itteni közösség: a kandalló mellett ülve (igen, itt még mindig nagyon hideg van), matét iszogatva, jó hangulatban tanultuk a műsorra szánt énekeket. Ez számomra is nagy kihívás volt. Nemegyszer tanítottam már éneket fiatalabbaknak és idősebbeknek is. Viszont ez teljesen új helyzet volt nekem, ugyanis csupán néhányan tudnak magyarul beszélni. Tehát az énektanulást azzal kellett kezdeni, hogy lefordítottuk a dal szövegét, hogy tudják miről énekelnek. Utána a kiejtést gyakoroltuk, néhány hanggal és szóval igencsak megküzdöttek. És ezután jöhetett csak a dallam. Számunkra sem olyan egyszerű feladat egy két versszakos dalt egyből megtanulni, akkor képzeljük el, hogy nekik mindezt bármiféle logikai kapocs nélkül kellett tenniük, hiszen a nyelvtudás hiányában nem tudják kikövetkeztetni, hogy mi is lehet a következő szó. A dal megtanulására különböző módszerek születtek: valaki csak a hangzás alapján tanulta, mint egy halandzsa szöveget (mint ahogy gyerekkorunkban tanultuk, hogy ,,Án tán ténusz, szórakaténusz..."), mások pedig bemagolták a sorok első szavait, és ez nyújtott nekik segítséget. Így vagy úgy, de végül mindenkinek sikerült megtanulnia a dalt.


Végül a sok-sok munkának meglett az eredménye. Augusztus 17-én, szombaton tartottuk a bált, melynek fénypontja a táncosok előadása volt. A Tündérkert, Mákvirág, Kis szivárvány és Szivárvány mezőségi műsora a csoportok közös énekével indult, majd széki, bonchidai és magyarpalatkai táncok és dalok követték egymást. Mi sem csak külső szemlélők voltunk, a műsorban mi is részt vettünk Dáviddal. Az előadás előtti izgalmat néhányan egy kupica pálinkával próbálták oldani, de a kevesebb színpadi gyakorlattal rendelkező senior csoport is megállta a helyét. Törekedtünk arra, hogy minél tökéletesebben táncolják el azt, amit, habár idő szűkében, de derekasan megtanultak. Számomra a legnagyobb örömet mégis a sugárzó tekintetek és önfeledt mosolyok jelentették. Ezek után ki ne bocsátana meg egy kis pontatlanságot vagy tévesztést. A műsor után épphogy összezárult a függöny, elhalmoztak minket a táncosok dicsérő szavakkal és hatalmas ölelésekkel, pedig igazából mi vagyunk azok, akiknek hálásnak kell lenni. Ezek azok a pillanatok, amikor azt érzi az ember, hogy megéri a sok munka, a fáradság, és hogy valamit mégis csak jól csinál.

A műsor a következő linkeken megnézhető:







Ezután pedig jöhetett a jól megérdemelt szórakozás. Közösen fogyasztottuk el az ünnepi vacsorát, eddigre mindenki megszabadult a feszültségtől. Mostanra már igazán kezdjük megszokni a latin mentalitást: nem meglepő, ha vacsora közben valaki hangosan énekelni, kiabálni vagy tapsolni kezd, de ha az asztalt ütik, az sem az udvariatlanság jele, csupán egy olyan közösségi élmény része, amelyet nehéz leírni, de nagyon jó érzés a részesének lenni. Vacsora után pedig hajnalig mulattunk, a latin ritmusokra a gyerekektől az idősebbekig együtt táncolt mindenki.


2019. augusztus 7., szerda

Magyarország - ahogy egy uruguayi néptáncos látja


A montevideói magyar közösség néhány tagja, a Szivárvány és a Tündérkert csoportok néptáncosai 2019 júliusában ismét Magyarországra látogattak, és a Rákóczi Szövetség szervezésében különféle programokon vehettek részt. A Tündérkert táncegyüttes egyik tagjával, Leonardo Pérezzel beszélgettem a mostani utazásukról, nyelvtanulásról, Magyarországról és tapasztalatairól.



 Mikor kezdtél az Uruguay-i Magyar Otthonba (UMO) járni?

Körülbelül 10-11 éves lehettem. Egy barátom hívott el, ezért csatlakoztam a tánccsoporthoz.


 Ezek szerint nem bántad meg ezt a döntést, hiszen most is a felnőtt csoport, a Tündérkert tagja vagy. Te azon kevesek közé tartozol itt, akik beszélnek magyarul. Miért döntöttél úgy, hogy megtanulod a nyelvet?

Itt Uruguayban nagyon fontos a néptánc, ez tartja össze a közösséget, emiatt járnak el a fiatalok az UMO-ba. Szerencsére sok tánctanár jön hozzánk Magyarországról, ők magyarul beszélnek hozzánk. Más közösségeknél, mint például a Buenos Aires-i Regös Néptáncegyüttesben szinte mindenki beszél magyarul, így sokkal egyszerűbb dolguk van a tánctanulásnál. Korábban nem értettem a Magyarországról érkező tanárok utasításait, nem tudtam énekelni a dalokat. Ezért úgy gondoltam, hogy számomra a magyar nyelv ismerete a következő lépés a táncok elsajátításához. A magyar nyelv nagyon fontos, de nagyon nehéz is. 11 éve kezdtem el magyarul tanulni. Úgy érkeztem 2008-ban Magyarországra, hogy előtte egyáltalán nem beszéltem magyarul. Egy évet töltöttem ekkor Budapesten, ahol a Balassi Intézetben tanultam.


A Balassi Intézetben eltöltött év után nem gondoltál arra, hogy Magyarországon maradsz?

Gondoltam rá, de nem kaptam vízumot. Ezen kívül hiányzott a családom is, ezért hazajöttem.


Ekkor jártál először Magyarországon? Budapesten kívül merre voltál látogatásaid során?

Nem ez volt az első alkalom, 2006-ban utaztam először Magyarországra a tánccsoporttal. Ekkor egy fesztivál résztvevői voltunk. Jártunk Sátoraljaújhelyen és Nagyidán, az ottani tánccsoportokkal azóta is jó kapcsolatot ápolunk. A Balassival pedig két nagyobb kiránduláson vettünk részt: elutaztunk Erdélybe, valamint jártunk Eger és Miskolc környékén is.



 A Rákóczi Szövetség szervezésében ismét Magyarországra látogathatott a tánccsoport. Hányan utaztatok most Magyarországra?

20-an repültünk Montevideóból a Szivárvány és a Tündérkert csoport tagjaival. Hárman pedig, akik jelenleg a Balassi Intézetben tanulnak, Magyarországon csatlakoztak hozzánk.




 Mesélj egy kicsit az útról! Merre jártatok, milyen programokon vettetek részt?

Amikor megérkeztünk, 3 napot Budapesten töltöttünk. Részt vettünk egy „kincskereső játékban”, amely során a város főbb látnivalóit, ikonikus helyeit kellet felkeresnünk: többek között a Margit-szigeten, az Oktogonon, a Kossuth téren, a Nemzeti Múzeumnál és a Bazilikánál is jártunk. A következő 4 napot Kiscsőszön töltöttük. A Pajta Fesztivál keretein belül napközben táncpróbáink voltak, és volt egy fellépésünk is. Esténként pedig mindig részt vettünk a táncházban. Kiscsősz után Nagyidára utaztunk az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyütteshez. Itt szintén tánctanításon vettünk részt: kalotaszegi, mezőségi és gömöri táncok közül választhattunk. Ezután visszatértünk Budapestre, ahol 2 napot szabadon tölthettünk el.



 Mi volt számodra a legnagyobb élmény a mostani út során?

Budapest mindig nagyon tetszett, de most sokkal szebb volt, mint korábban. Tisztább a város, nagy fejlődésen ment át az utóbbi években, például elkészült a Kossuth tér, az épületek pedig sokkal jobb állapotban vannak.


Összességében mit szeretsz leginkább Magyarországban, mi tetszik a legjobban? Miben különbözik Uruguaytól?
     Budapesten nagyon jó a közlekedés, sokféle jármű van, és szinte mindig pontosan érkeznek. Ez nagyon tetszik. Montevideóban sosem tudhatod pontosan mikor jönnek a buszok.
Szeretem a magyar ételeket is: a gulyást, a pörköltöt, a pogácsát. Számunkra furcsa, hogy nálatok minden nap van leves és második. Nálunk az emberek ritkán esznek levest. Kiscsőszön egyik nap hideg gyümölcslevest kaptunk ebédre a főétel előtt, nekünk ez nagyon szokatlan volt, de jó volt.
A legnagyobb különbség a két ország között talán az emberek mentalitása. A magyarok nagyon különböznek az uruguayiaktól. Uruguayban megszokott, hogy az utcán idegenek leszólítják egymást, beszélgetnek. Magyarországon ez más. Ha mész az utcán, olyan mintha láthatatlan lennél, az emberek nem beszélgetnek veled. Viszont ez csak az idegenekre vonatkozik. A magyarok nagyon jó vendéglátók. Akit megismernek, azzal nagyon közvetlenek és úgy kezelik, mintha családtag lenne. Nagyon barátságosak velünk azok az emberek, akik tudják, hogy több ezer kilométerre lakunk Magyarországtól, mégis beszélünk magyarul és táncolunk.